Régóta terveztünk már egy közös fotózást. Annyi próba láttán, és személyes beszélgetés után határozott elképzelésem volt arról, hogyan mutatnám be őt és művészetét. Az időzítésben szerepet játszott Gergő első tetoválása. Szerettem volna megvárni, amíg elkészül, mivel az alkarján meghatározó helyre került a kézen állás szemszögéből. Ez egy szerencsés véletlen volt, mivel így esett egybe a második workshop ötletelése és az artista fotózás gondolata.

A Művészi portré fotózás workshop május 26-án volt, a Studio Madison rendezvénytermében. Szerettünk volna egy beszélgetős, laza délutánt szervezni, így egy összetett programsorozaton vehetett részt az, aki regisztrált az eseményre. A workshop első része egy beszélgetés volt, ahol Gergőt (újra) meginterjúvoltam az artista szakma rejtelmeiről. Közben mögöttünk, egy kivetítőn annak a fotósorozatnak a képei peregtek, amit a workshopra készítettem Gergőről.

Az interjú után kezdetét vette a fotózás. Az Olympus Hungary teljes palettáját a helyszínre hozta, vázakat és optikákat, hogy mindenki kedvére kipróbálhassa azokat. Berkesi Csaba, az Olympus Hungary magyarországi képviselője lelkesen válaszolt a felmerülő kérdésekre, így a tesztelés valóban egy aktív ismerkedés lehetett az Olympus és OM System termékeivel. Ez azért is volt nagyon hasznos, mert a workshopon való részvételnek nem feltétele, hogy Olympus vagy Om System fotós felszereléssel érkezzenek a jelentkezők. Így más márka kedvelői is lehetőséget kaptak a tesztelésre. Az egyórás fotózás után, levezetésképpen meséltem egy kicsit a Recirquel artistáiról 2020-ban készített Marie Claire fotósorozatról, és egy azóta megjelent Glamour riportról is, amely csak a női artistákról szólt. A magazinokban megjelent képeket levetítettem a kivetítőn, szembeállítva a két műfajt egymással: a riportfotózást és a portré fotózást.

Aki nem tudott részt venni a workshopon, a következő percekben kísérletet teszek arra, hogy otthon, a fotel nyugalmából visszarepítsem az eseményre. A beszámoló további részében az interjút, a fotósorozatot, az általam használt fotós eszközöket és beállításokat, az eseményen készült werkfotókat, valamint a két magazin riportfotóinak egy részét is bemutatom.

Az interjú

Hogyan lesz valakiből artista?

1999-ben, tízévesen vettek fel az artistaképzőbe. Az első évem nehéz volt, mert az az iskolai órák előtt, reggel hatra szertornázni is jártam. El kellett gondolkodnom, bírni fogom-e a kettőt együtt, végül úgy döntöttem, abbahagyom a szertornát. A felvételi követelmények szigorúak voltak. Amire mindenképp szükség volt, az valamilyen akrobatikus képesség. A szertorna miatt megfelelő volt a fizikai felkészültségem és hajlékony is voltam. Abban az évben összesen tizenhárom gyereket vettek fel, három fiút és tíz lányt. Az első évben nagyon odafigyeltek az alapok elsajátítására, év végére négy lány maradt csak bent. Az iskolai évek után volt még egy extra művészképző lehetőség. Ez egy teljesítményalapú hivatás, nem a papír számít a végén, hanem az, mire vagy képes, mennyire vagy ügyes. Ettől függetlenül, büszke vagyok a diplomámra, hogy sikerült teljesítenem az artistaképzőt. 

Milyen testi tulajdonságok szükségesek a kézenálláshoz?

A testi adottságok befolyásolják a szakválasztást az iskolában. Például kötött izomzattal nehéz kézen állni, vagy egy hetven kilós artistát nehéz eldobni a levegőben. Tehát megvannak a különböző szakok és zsánerek (a zsáner az, amit artistaként választunk magunknak, ahogy én a kézenállást.) fizikai korlátai. Akrobatikus beállítottsággal rendelkeztem, az artistaképzés évei alatt ez határozta meg a szakjaimat. Azonban azt fontos kiemelni, hogy a testi adottságok mellett a szorgalom az, amely átsegít a nehézségeken. Kellő türelem és alázat nélkül a testi adottságok nem elegendőek. A kézenállásban a fejlődést nem napokban, hanem hónapokban mérhetjük. Ha megértek valamit, attól még sajnos nem egyértelmű, hogy onnantól elronthatatlanná válik a mozdulat, mert az idegrendszernek időbe telik alkalmazkodni egy új mintához.

Hol láthat most a közönség?

A diploma megszerzése után évekig külföldön dolgoztam különböző cirkuszi produkciókban. 2015-ben, az akkori partneremmel, Szőts Zoltánnal itthon, egy estére beugrottunk a Vági Bence által alapított Recirquel Újcirkusz társulat előadásába. Felkértek, hogy helyettesítsünk egy párt. Tetszett bennük, hogy mások voltak, mint amit én a klasszikus variété világban megszoktam. Ott van egy produkcióm, ami öt-hét percig tart, megcsinálom és lejövök a színpadról. De engem mindig is vonzott, hogy komolyabb táncosi és színészi részleteket is megmutassak magamból. A Recirquel igazi színházi élményt nyújt a közönségnek, amire egy artistának ritkán van lehetősége. 2020-ban Bence szerződést ajánlott a társulathoz, amit elfogadtam. Akkor kezdtük el gyakorolni a Solus Amor című darabunkat, amelyet ma is láthat a közönség a Müpában.

A Solus Amorban van egy kézen álló jeleneted, egy dobószám, ahol tartó emberként szaltózó artistákat kapsz el, valamint az előbb általad is említett táncos betétek. Mindegyik rész veszélyes és embert próbáló. Mi történik, ha valami balul sül el a színpadon?

A Solus Amorban nincsen B terv koreografálva. A titkos recept az, ha valami nem sikerül, ugyanúgy folytatjuk tovább, mintha mi sem történt volna. Nagyon kevés a kommunikációs lehetőségünk az egyes gyakorlatok közben. Az összhang, a bizalom, a másik helyzetének megérzése a sok gyakorláson múlik. Napi három-négy órát is próbálunk. Mindig megvannak azok a sarkalatos pontok, amikor rájövünk hibákra, és azokat átbeszéljük. De még így is előfordul néha, hogy a színpadon, előadás közben becsúszik egy nem várt probléma. Szerencsére, eddig komolyabb sérülés nem történt.

Meddig lehet ezt a hivatást űzni?

Az ismeretségi körömet tekintve azt látom, ha valaki odafigyel magára, akár 45 éves koráig is képes minőségi produkciót bemutatni. Az elmúlt évek alatt rájöttem, mennyire fontos az alapos bemelegítés és az egészséges táplálkozás. Az életmódunk befolyásolja a teherbírásunkat. Itt nem megengedett félgőzzel csinálni a dolgokat. Én mindig arra törekszem, hogy a maximumot hozzam ki magamból és az adott előadásból, ez pedig azt jelenti, hogy bizony mindent alá kell rendelnem a hivatásomnak.

A fotósorozat

Ahogyan már az elején is utaltam rá, határozott elképzelésem volt arról, hogyan szeretném bemutatni Gergőt és a művészetét. Szerintem a fotózás szépsége abban rejlik, hogy mindenkinek egyedi rálátása van a világra, az emberekre, a pillanatokra, és ezt reprezentálja a fotóin keresztül. A kézenállásban számomra az tetszett az első perctől fogva, hogy látszik, micsoda erő és egyensúlyérzék szükséges ahhoz, hogy valaki olyan pózokra legyen képes, mint Gergő is. Meglehet, azért volt annyira szembetűnő ez számomra, mert évekig a balett világában fotózva a könnyedség, a lágyság jellemezte a mozdulatokat. A balettben az a nehéz, hogy ne látszódjon a közönségnek az erő, amivel egyébként a táncos dolgozik. Ettől lesz légies az előadás. A kézenállás ennek teljesen az ellentéte. Az artistán sem látszik az erőlködés, de az izomzat megfeszítése a póz kitartásához arra enged következtetni, hogy a művész minden erejét bevetve egyensúlyoz. Ezt az erőt akartam viszontlátni a képeken. Közelről, részlet gazdagon.

Fotós eszközök és beállítások

1. Monokróm, filmes hatás

Ahhoz, hogy minden fókusz Gergő testére összpontosuljon, monokróm módot választottam. A ma divatos, filmes hatás engem is magával ragadott. Mostanában egyre több képemen alkalmazom, legyen színes vagy fekete-fehér. Ebben az esetben is előszeretettel szemcsésítettem a végeredményt. Az OM-1 vázban, ahogyan szinte minden digitális gép esetében, vannak módok, amelyek közül választhatunk fotózás előtt. A monokróm módban készített képeket -beállítástól függően- JPEG formátumban menti a gép, én viszont szeretem, ha a fotók nyersen, színes RAW formátumban is megvannak. Így ezt a beállítást alkalmaztam a fotózás alatt.

2. Nagy látószög és portré optikák

Az OM-1 váz hozza ki a legjobbat az M. Zuiko PRO objektívjeiből. Ezt mostmár négy hónapos tesztelés után biztosan állíthatom. A fotózáshoz egy 12-40mm F2.8 és egy 75mm F1.8 objektívet használtam. A részlet gazdag, közeli fotókhoz a 75mm a legjobb társ, mert gyönyörűen kiemeli az alanyt, a mélységélességet finomra hangolva pedig csak éppen annyit mutathatunk meg a környezetből, amennyit szeretnénk. Gergő esetében a helyszínnek is fontos szerepe volt, ugyanis nem szakítottam ki a megszokott környezetéből, a Recirquel artistái valóban abban a próbateremben gyakorolnak. Így a sorozat egyfajta riport jelleget is kapott, hiszen a néző bepillanthat egy artista mindennapjaiba. A mélységélességet csak annyira alkalmaztam, amíg nem mosta el felismerhetetlenségig a hátteret. A 12-40mm F2.8-as objektívet a teljes alakos pózoknál használtam. Nem a legerősebb fényerejű optika, azonban itt szintén kiemelném a természetes környezet hatását. Nem volt szükség tökéletes fényekre, sem bármilyen segédeszközre, hiszen a célom az volt, hogy azt mutassam meg, ami a valóság. Ez egy magas hangárépület, amelynek egyik oldaláról szűrődik csak be a fény. Gergőt a fény útjába állítottam, de ennyi és nem több. A kontrasztos hatás eléréséhez számomra teljesen megfelelő volt ennyi fénnyel dolgozni. Az objektív pedig hozta a formáját, minden részlet éles, jól kivehető lett.

3. Kombinált automatikus és manuális fókusz

Az OM-1 vázában hatalmas fejlődés mutatkozott meg az autofókusz pontok számában. 1053 pontos All Cross Quad Pixel AF rendszer szolgálja a nagypontosságú élességállítást. Itt minden pont kereszt típusú, hogy lehetővé tegye a függőleges és vízszintes vonalak érzékelését is. Így az autofókusz megbízható partner lesz a fotózáshoz. De van még ennél feljebb is.

Miközben félig lenyomva tartom a kioldógombot, az autofókusszal végzett fókuszálás után manuálisan is tudok fókuszálni a fókuszgyűrű elforgatásával. Én mostanában ezt a kombinált fókuszálást szeretem, mert az olyan jellegű témáknál, mint a kézenállás is, nem minden beállított póz, de ha még az is, néha egyszerűen kényelmesebb nekem és az alany is, ha a fókusz minél

gyorsabban megvan. Portré esetében, amikor az artista sem fárad el az egyensúlyozásban, már lehet játszani a manuális megoldással. De jobb, ha mind a kettőt egyszerre is alkalmazhatom.

És itt megemlítenék egy csodás plusz segítséget is, a manuális fókusz segéd lehetőségét. Az OM-1 váz menüjében beállítottam a fókusz segéd funkcióit, azon belül is a Magnify verziót, amely a képernyő egy részét nagyítja ki a fókuszgyűrű elforgatásakor. Ez a nagyítás csak akkor jelenik meg, ha a fókuszgyűrű mozgásban van, egyébként visszaáll az eredeti képméret. A nagyítás arra alkalmazható, hogy közelről még pontosabban tudjunk élesíteni a kép részleteire.

4. Művészi portré fotózás felépítése

A technikai beállításokon túl a művészi portré sorozatnak -szerintem- be kell mutatnia magát az alanyt és a művészetét is. Úgy képzeltem el a fotókat, mintha egy magazinnak készíteném őket. Gergő egy interjúalany, aki a kézenállásról mesél, és ehhez illusztrációkra van szükség. Így a sorozatban látható portré, pillanatkép és mozdulatfotó is. Összességében mutatkozik meg mindaz a tudás és művészet, amit egy artista képvisel. Annyiban elismerem, előnyöm volt, hogy évek óta ismerem a gesztusait, az arcát, ő sem volt feszélyezve általam -bár erről ő tudna nyilatkozni-, így a fotók biztosan tudom, azt az embert mutatják meg, aki ő valójában.

5. Utómunka

Ahogyan az első pontban már kitértem rá, monokróm, filmes hatást álmodtam meg a sorozathoz. A kamerát már a fotózáson fekete-fehér módba (LF+RAW) állítottam, de az utómunka folyamán a nyers, RAW formátumú képekkel dolgoztam, nem a JPEG képekkel. A Lightroomban utólag is lehet állítani a kamera módot, így RAW kiterjesztésben is egy klikk választott el a fekete-fehér változattól. Az utómunka főleg a kontrasztról szólt, így a Tone Curve, a Detail, az Effect és a Basic panel voltak a segítségemre. Minimális módosításokkal tudtam elérni a fekete-fehér, kontrasztos hatást. Mutatok is egy példát:

Werkfotók az eseményről: