A fotózás szabadságot ad - Interjú Bodnár Zsófival

A fotózás szabadságot ad.
Interjú Bodnár Zsófival

Zsófit tíz éve ismerem, még az újságírói körökből. Sokat jártunk együtt dolgozni, én interjút készítettem, ő fotózta az interjúalanyokat. Már akkor is tetszett, milyen könnyedén találja meg a tökéletes pillanatokat, akár a beszélgetések közben is. Azóta sokat változott vele a világ. Amszterdamba költözött a férjével, ahol új szintre emelte a fotózás művészetét. 

Mi még a Marie Claire magazintól ismerjük egymást, ahol újságíróként és fotósként is dolgoztál. Azóta azért eltelt néhány év, Amszterdamba költöztél és fotósként dolgozol. Mi késztetett a változásra?
Hajtott a kíváncsiság, hogy vajon meg tudjuk-e csinálni. Szerettem Budapesten élni, szerettem a hetedik kerületet, a Lövölde-tér környékét, a Kodály-köröndöt,  ahol nap mint nap jöttünk-mentünk. Aztán nagyon inspiráló időszaknak éltem meg azt is, amikor onnan a Logodi utcába költöztünk. Mégsem voltam soha annyira izgatott, mint amikor útnak indultunk egy telepakolt Volkswagennel Hollandiába, mert ez egy új, eddig ismeretlen fejezet kezdetét jelentette tele kihívásokkal, feladatokkal és a nulláról indulással. 

Hogyan kezdődött nálad a fotózás?
Maga a szenvedély, és hogy ezzel szeretnék foglalkozni hivatásszerűen is, a középiskolás évek alatt. Kezdetben a barátaim voltak a múzsáim, de volt, hogy megkértem más évfolyamokból is iskolatársakat, hogy had fényképezzem le őket. Sosem felejtem el, az egyik alanyomban az fogott meg, hogy gyönyörű hosszú haját Audrey Hepburn stílusú rövidre vágatta egyik napról a másikra. Annyira bátornak és gyönyörűnek gondoltam, hogy megkértem, legyen a modellem. Vagy az egyik barátnőmet a nagymamája Rákóczi úti nagypolgári lakásán fotóztuk, ő készítette el a haját és a sminkjét, a stylingot is magunk válogattuk ki saját és a nagymamái ruháiból, ez volt az első “divatanyagnak” szánt sorozatom. A mai napig azokat a karaktereket keresem, akiknek megfog a személyisége, nem csak külső adottságaikkal ragadnak meg, mondanivalójuk van. 

Mit jelent számodra a fotózás?
Szabadságot. Racionálisan megélhetést, hiszen a munkáim nagyobb része alkalmazott fotográfia, “commercial munka”, ami eladást generál, mégis, ha van lehetőség kreatívnak lenni, akkor nagyon jó. Felelősséget is, hogy életre keltsek egy elképzelést. Szeretem az embereket, és amikor megérkeznek hozzám, olyan kicsit, mintha terápiára érkeznének. A cél mindig az, hogy úgy lássák magukat a képek segítségével, ahogyan én őket. Természetesnek, és gyönyörűnek. 

Milyen inspirációs forrásokkal veszed körbe magad, dolgozol saját szerelem projekteken is?
Ahogy otthon is leginkább a környék, ahol éppen éltem, most is ez határoz meg. Reggelente kutyasétáltatás közben fedezem fel legtöbbször azokat a helyeket a környező utcákban, vagy a parkban, ahol legközelebb fotózni szeretnék valakit. Az esti kutyasétáltatásnál sokszor visszatérek ezekhez a helyszínekhez, hogy lássam, mikor esik oda a legszebb fény. Sokat sétálunk Zolival, a férjemmel is Amszterdam Oud-West és Oud-Zuid negyedeiben, az 1800-as évek végéből itt maradt épületek látványa minden egyes alkalommal elvarázsol. A szerelem projekteket fontosnak tartom, hogy az alkalmazott munkák mellett időről időre kihívásoknak tegyem ki magam. Főleg, ha szembe jön velem egy izgalmas, korábban felfedezetlen helyszín, vagy megismerek egy inspiráló valakit, például, mint a párizsi teraszon olvasó 89 éves Elinát, akivel aztán beszélgetésbe elegyedtünk. Több, mint 50 éve él Párizsban, Oroszországból emigrált és regénybe illő szerelmi történeteket osztott meg velem. Sajnos, amikor vele találkoztam, nem volt nálam a gépem, hozzá vissza szeretnék térni, az ő fényképezése például valódi szerelem projekt lenne. 

Hogyan kell elképzelni a hétköznapjaidat Amszterdamban fotósként?
Ha nem vagyok “terepen”, és süt a nap, szívesen kávézom valamelyik ráérősebb barátommal a napsütésben, mielőtt nekiülnék a teendőimnek. Ha esik, akkor korábban produktívabb vagyok, és jobban haladok a dolgaimmal. Nyáron 10-11-ig is fent van a nap, könnyen elhúzódnak az esték vacsorákkal és teraszozásokkal, ezt a részét is nagyon élvezem  Amszterdamnak. 

Manapság a fotózásban erősen megnyilvánul a mesterséges intelligencia is. Mit gondolsz a témáról? Szoktad használni, kísérletezni vele?
Moderáltan én is használom a generatív AI-t a Photoshopban, nekem személy szerint sok időt spórol meg a nem kívánt textil-ráncok eltüntetésében a vasalatlan ruhán például. Komolyabb módosításokra nem használom, mivel az én stílusom inkább a természetességen alapszik, de szerintem izgalmas munkákat lehet vele kreálni, ha a cél a gyönyörködtetés és transzparensen van kommunikálva, hogy Midjourney-vel vagy mesterséges intelligencia bevonásával készült az alkotás. 

Mutass be, kérlek, egy olyan munkádat, amire büszke vagy. Meséld el a történetét és a folyamatát.
Ez a Mother and son elnevezésű anyag, amit Shona Lee Galról és kisfiáról, Dimről fotóztam Amszterdam nyugati részén, a JAN magazinnak. Fashion editoriálnak indult egyedül Shonával, de kiderült, hogy van egy édes, és nyughatatlan kisfia is, Dim, így megkértem, hogy hozza magával. A divatsztori helyett egy anya-fia fotózás lett a játszótéren, Balenciagaban.

Czank Lívia