Emlékeztek a Rettenthetetlenre Mel Gibsonnal és Sophie Marceau-val? A William Wallace életéről készített filmet Skócia legszebb helyszínein forgatták. Gyerekkoromban mindkét színészt imádtam. De mivel a filmben sok az erőszakos jelenet, én pedig 1995-ben csak nyolc éves voltam, a szüleim néhány résznél többet nem engedtek megnézni belőle. De elég volt ennyi is ahhoz, hogy elvarázsoljon a táj…és persze Mel Gibson skót szoknyában. Attól kezdve afféle bakancslistás tervem volt elutazni Skóciába, hogy én is lássam a forgatás helyszíneit. Ehhez a meghatározó gyerekkori emlékhez érkezett egy másik is, néhány évvel később. Sokszor emlegetem, milyen szerencsés generáció az enyém, például azért, mert a Harry Potter őrületet tizenévesként élhette meg. Én még álltam sorba egy könyvesbolt előtt, a megjelenés napján, hogy elsőként kaparintsam meg az új (eredeti) kötetet. Később, a könyvekből filmsorozat lett, amelynek kulcsjeleneteit szintén Skóciában vették fel.
Huszonnyolc évet vártam rá, és -spoilerként- minden egyes pillanata megérte! Az időzítés sem lehetett volna jobb! Egyrészről fotósként a felszerelésem és az elmúlt évek gyakorlása olyan magabiztosságot adott, amivel tudtam, hogy különleges sorozatot fogok készíteni az utazásról. Másrészről boldog voltam, hogy ezt a gyerekkori álmomat a párommal közösen élhettem meg. :)
Felszerelésem utazáshoz
Akármennyire is szeretek fotózni, fontosnak tartom megélni a pillanatokat, nem csak kattintgatni vagy folyton azon gondolkodni, melyik objektívet vegyem elő a táskámból. Ezért számomra olyan megoldás az ideális, ami kevés felszereléssel jár, súlyra könnyű, mégis a minőség kifogásolhatatlan. Utóbbiból nyílván nem engednék a kényelem miatt sem. Az OM System OM-1 vázat fél éve használom. Az első kattintás óta tudom, hogy ez az a kamera, aminek semmi nem jelenthet akadályt. Később bővebben is ki fogok térni a miértekre. Elöljáróban annyit, hogy az OM-1 mellé érdemes PRO objektívben gondolkodni, mert képes belőlük kihozni a maximumot, ezáltal a minőség iránti igényt is maximálisan kielégíti. Így esett a választásom az M. Zuiko DIGITAL 12-40MM F1:2.8 II PRO-ra, ami ugye egy nagylátószögű objektív, de képes középtartományú telééig is eredményes lenni. Aki mostanában kezdi tanulni a fotózás alapjait, ez ennyit tesz: tudok vele tájfotókat is készíteni és közeli részletfotóknál is megállja a helyét. Ez azért volt fontos szempont a választásnál, mert így megvolt az esélye annak, hogy le se kelljen vennem a vázról. Újabb spoiler: Így is lett.
Volt nálam még egy szett. Mivel tudtam, hogy a 220volt és köztem egy újabb együttműködés veszi kezdetét, és a Skóciában készült képekből lesznek az első posztok, szerettem volna megmutatni a fotókon keresztül azt is, mi van abban az esetben, ha egy hobbiszintű váz és egy fix objektív van a kezemben. Az Olympus Pen-f kamerát már nem gyártja a márka, de helyette vannak új típusok, amelyek tudásban sokszor le is körözik már a 2016-ban megjelent vázat. Ilyen például az OM-5 széria és a Pen E-p7 is. Az objektívnél olyan megoldásra esett a választásom, amely fix lehetőséget kínál 17mm-es gyújtótávolsággal (34mm-nek felel meg), de az 1:1.8 rekesz elbír a gyenge fényviszonyokkal is - Skóciában sokszor borult, esős az időjárás -, valamint gyönyörű mélységélességre képes. Utóbbi a közeli képeknél volt szempont. Az erről készített posztot a fotókkal itt találod:
Egy plusz objektív még lapult a táskámban, egy 75mm F1:1.8. Ez a portréfotózáshoz ideális objektív távolabbi részleteket is képes megörökíteni, tűélesen. Mivel két hetem volt Edinburghban, úgy voltam vele, akár külön-külön is fotózhatom a témákat. Egyik nap csak tájfotókat, másik nap csak részleteket.
Ez a szett, két kamerával és három objektívvel nem volt összesen 2 kilogramm. A fotós hátizsákomba elfért egy táblagép is, aminek a hasznosságáról később még lesz szó. A súly egyáltalán nem elhanyagolható kérdés. Szubjektív persze, kinek mit jelent egy nehéz szett, de én most magamból indulnék ki. Egy 164 centis nő vagyok, aki szeret órákon át fotózni, főleg a természetben. Ez sok sétával és fotózás közbeni hajlongással, néha egészen vicces pózokkal jár. Biztosan nincsen szükségem egy több kilós, megpakolt hátizsákra, ami húzza a vállamat, és egy nehéz szettre sem, amit kézből tartok ki, tehát nem használok állványt. Bónuszként, néhány éve eltört a jobb kisujjam, aminek fontos szerep jut a kamera megtartásában. Azóta sem funkcionál tökéletesen, így még erre is oda kell figyelnem. Egyszóval, nagyon fontos, hogy vásárlás előtt vegyétek végig, mit szeretnétek fotózni, milyen körülmények között, és mit bírtok el, ami még lehetővé teszi a kényelmes fotózást. Mert hiába van egy több milliós felszerelés a kezedben, ha nem élvezed vele a munkát.
Szélsőséges időjárási körülmények
Skóciában minden volt: szitálás, eső, szélvihar, pára, borult, napos, hideg, meleg. Általában mindegyikből egy kevés, cserébe óránként változtatva meg az időjárást és így a fényeket is. Kinek kell az unalmas száraz nyár, ha valahol végre élesben is tesztelhetem a kamerám tűrőképességét?
A skóciai első posztokban a 12-40 mm F2.8 objektívem előnyeit soroltam fel, itt olvashatsz a mellette szóló érvekről:
Most szeretnék néhány tapasztalatot megosztani veletek az OM-1 vázról is. Nyilván, amikor az ember a kezébe vesz egy új vázat, reméli, hogy a leírt tulajdonságok a valóságban is bebizonyosodnak. Annyi kitérőt még hadd tegyek, hogy mindkét vázamnál pontosan emlékszem az első ‘találkozásra’. Minden fotós tanítványommal úgy kezdem az oktatást, hogy érezni kell a gépet, amivel fotózni szeretnének. Ez egyfajta kémiai folyamat is, attól függetlenül, hogy technikailag jó az eszköz. Szeretni kell a formát, a külső tulajdonságokat, azután jöhet a tudás feltérképezése, tesztelése. Manapság már a megszabott áron belül is több lehetőség van, ezért kell alaposan átgondolni a választást. A Pen-f szerelem volt első látásra. 5 éve vásároltam, és mai napig különlegesnek érzem magam, ha a kezemben tarthatom. Kapott egy kis bőr markolatot, és még tervezem a további csinosítgatását. Tudom, hogy soha nem fogom eladni, remélem, még hosszú évekig a társam lesz a fotózásban. Az OM-1 váz akkor kezdett imponáló lenni, amikor először megfogtam egy workshopon. Ahhoz képest, hogy jelenleg az OM System legtökéletesebb kamerája, profi fotósok eszköze, a kompakt méret és súly akár csalóka is lehetne, hiszen megszoktuk, hogy ami profi a fényképezésben, az tuti nehéz is. Mert minél nehezebb, annál okosabb? Dehogy. Amikor megfogtam, olyan érzésem volt, mintha a kezemhez készítették volna, személyre szabva. Én nem tudom, hogyan voltak képesek egy olyan markolatot kitalálni, ami jó az én női kis ujjaimnak, de egy férfias kéz is képes rásimulni. Ezzel a markolattal, ha fél kézzel is tartom ki a gépet, akkor is éles fotókat készítek vele. Ehhez persze hozzátartozik, hogy jelenleg a világ legjobb képstabilizátor rendszere van beleépítve. És itt vissza is kanyarodnék az OM-1 előnyeire.
Egyik nap elmentünk Gergővel az Edinburgh Royal Botanic Gardenbe. Az egyetlen helyszín volt egyébként, ahol féltem, megbánom, hogy nem vittem ki magammal a makro objektívemet. Aki ismeri a fotóimat, tudja, hogy imádok makro virágfotókat készíteni. De itthon meggyőztem magamat, hogy virágokat bárhol fotózhatok, itt most nem ez lesz a cél. Szerencsére a 12-40mm f2.8-val is szép virágos képeket tudtam fotózni, bár nem makrot, de emléknek tökéletes! A kertben volt egy csobogó patak. A fények oldalról érkeztek, a fák lombjai megszűrték a nap sugarait, a víztükör csillogott. Az első alkalom volt, amikor hosszú záridővel fotóztam vizet az OM-1 kamerával. Kézből kitartva, F22 (legszűkebb) rekeszen, 1/10 mp. záridővel.
A megjelenés után beszélgettem itthon az OM-1 kapcsán egy másik Olympus nagykövettel. Azt mondta, hogy tisztában volt vele, mit tud az OM-1, de higgyem el, mindig produkál majd olyan képet, amit ha meglátok a kijelzőn, elkáromkodom magam, mert nem hiszek majd a szememnek. Nekem ez a patakos kép volt a káromkodós végeredmény. Ugyanis semmilyen komolyabb rákészülésem nem volt. Átsétáltunk a patak fölötti kis hídon, megláttam a vizet, szóltam Gergőnek, hogy álljunk meg egy pillanatra. Állítottam az értékeket a hosszú záridős fotózáshoz, és első kattintásra megvolt. Hazudok, egyetlen trükköt mindig bevetek ilyenkor. Visszatartom a levegőt az exponáláskor. Ezzel valamelyest javítok a testem fixálásán. Aminek el kellett mosódni, az elmosódott, aminek élesnek kellett maradni, az éles maradt. A fények tökéletesek voltak, a csillogás is visszajött. Olyan adrenalin löketet adott, hogy percekig nem bírtam másról beszélni.
