Canon EOS R10 teszt – Egy tökéletes belépő a MILC-ek világába
A Canon az utóbbi időben sorra lepi meg célközönségét a jobbnál jobb és fejlettebb technológiát felvonultató újdonságaival. Most azonban az R10-zel még önmagát is túlszárnyalta...
Számítani lehetett egy belépő szintű EOS R fényképezőgépre, sőt, kifejezetten azon sem lepődött meg a szakma, hogy ez APS-C formátumban érkezik. Azzal azonban senki nem számolt, hogy ennyire meggyőző lesz. A helye a palettán megkérdőjelezhetetlen, és azoknak, akik első gép vásárlás előtt állnak, egy remek opció lehet. Igaz, hogy 50-60 ezer forinttal többért már a Full-Frame-s EOS RP is megvásárolható, viszont az már egy jó pár éves technikát rejt a felszín alatt.
Az EOS R10-et úgy tervezték, hogy a hobbisták, a travel és a lifestyle tartalomkészítők megtalálják azokat a számukra előnyös tulajdonságokat, amelyekre szükségük lehet.
A Canon EOS R10 felépítése
Az EOS R10 egy hihetetlenül kicsi és könnyű fényképezőgép, mindössze 122.5 x 87.8 x 83.4 mm-es és 429 grammot nyom (akkumulátorral és kártyával együtt). Nyilvánvalóan nem olyan robusztus, mint a Canon EOS R7, és nem büszkélkedhet időjárásálló kivitellel sem. A váz elrendezése merőben eltér a vele egyidőben debütáló R7-től.
A fényképezőgép elején, a bajonett mellett található az új AF/MF tárcsa, amely nagyon hasznos, tekintve, hogy néhány RF objektívnél már nincs fizikális kapcsoló, hanem a menüből kell állítani. A másik szembeötlő dolog, hogy az R10 rendelkezik beépített vakuval.
Felülről nézve kicsit zsúfoltnak tűnik, köszönhetően a két nagy vízszintes és egy függőleges tárcsának, utóbbi közvetlenül az exponáló gomb mögött kapott helyet. Ugyanakkor ennek a kialakításnak köszönhető, hogy viszonylag közvetlen és egyszerű lett az expozícióvezérlés.
Az R10 tetejére szintén egy TTL vakupapucs került és vele együtt megkapta a kiegészítő csatlakozósort is. Ez azért különleges, mert ezen az extra érintkezősoron keresztül hang és energiaátvitel is megvalósul, így külső mikrofon, lámpa stb. csatlakoztatása is lehetséges belső akkumulátor vagy további kábelek nélkül, valamint közvetlenül a fényképezőgép menürendszeréből vezérelhetők lesznek ezek a kiegészítők.
A vakupapucs megegyezik a Canon szabványos méretével, így minden régebbi tartozék használható vele, viszont azok esetében nem áll fent az időjárásállóság, így szükség van az új ER-SC2 védőpapucs adapterre. (Ez az EOS R7-hez is jó.) A külső puskamikrofon (Canon DM-E1D) és a Speedlite jeladó (ST-E10) viszont teljesen kompatibilis vele.
A hátulján található egy joystick, ami ebben a kategóriában remek kiegészítő, bár kicsit hiányolok róla egy tekerhető vezérlőtárcsát. Pozitívum viszont, hogy ugyanazt az EVF-et kapta, mint a „nagytesó” R7. Egészen pontosan ez egy 0.95-szörös nagyítással bíró, 2.36 millió képpontos OLED panel. A 7.5 cm átmérőjű, 1.04 millió ponttal rendelkező, változtatható szögű és érintésérzékeny kijelzőt szintén megtaláljuk a másik modellben, bár itt kisebb felbontással bír, ami érthető.
Az R10 belsejében egy 24 MP-es CMOS-érzékelő bújik meg, amely a Canon állítása szerint egy korábbi alkatrész felfrissített változata. Ezt az egységet a legújabb „Digic X” processzorral támogatták meg, így gyorsabb sorozatfelvételt tesz lehetővé, mint korábban bármelyik hasonló felbontással bíró termék. A jobb olvasási sebességnek köszönhetően villámgyors, 15 képkocka/mp-es sorozatfelvétel érhető el mechanikus zárral, míg elektronikusan 23 kép/sec ugyanez az érték.
A Canon EOS R10 csatlakozói és tápellátása
Az EOS R10 az 1040 mAh-ás, 7.2V-os LP-E17 lítium-Ion akkumulátort használja, amely korábban már számos DSLR és M szériás MILC áramellátásáért felelt. Gyári adat szerint egy töltéssel ésszerű 350 felvétel készíthető a hátsó képernyő használatakor, és meglehetősen kevés, 210 fotó a keresőn keresztül. Ezek a számok energiatakarékos módban 430-ra, illetve 260-ra ugranak. Az energiaforrás mellett található az egyetlen UHS-II-es SD kártya foglalata. A váz bal oldalán lévő műanyag ajtók mögött kapott helyet a távkioldó, a mikrofon, egy USB-C és egy micro HDMI foglalat.
A Canon EOS R10 képminősége
Ami a képminőséget illeti, 24 megapixeles képeket rögzíthetsz vele 6000×4000 pixeles JPEG-ként, HEIF-ként vagy 14 bites RAW formátumban, illetve a C-RAW is elérhető. A pufferkapacitás (21 RAW/123 JPG) nyilvánvalóan nem vetekszik a legjobb professzionális kamerákéval, viszont kategóriájában alaposan megállja a helyét.
Bár itt nincs akkora mozgástér ISO (100-32.000) téren, mégis rengeteg tűéles részlet lesz megtalálható a képeken.
A Canon EOS R10 autofókusz rendszere a belépő szintű kamerák között egészen páratlan, hiszen ugyanazt a Dual Pixel CMOS AF II-t kapta, mint a csúcskategóriás R3, R5 és R6. Ráadásul lenyűgöző 4EV-ig képes az automatikus élességállításra. A témakövetés pedig szintén páratlan, elképesztő, hogy már egy belépű szintű termék ilyenekre képes.
Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy a tárgyfelismerés módok lehetővé teszik az emberek, állatok vagy járművek megbízható azonosítását és nyomon követését. Emberek és állatok esetében a kamerát úgy alakították ki, hogy a szemre fókuszáljon, jármű üzemmódban pedig van egy „pontfókusz” opció, amellyel előnyben részesítheti a vezető sisakját, ez pedig egy motorversenyen vagy formulaautó esetében különösen hasznos. Viszont ez a modell nem kapta meg a szenzorstabilizálást, szóval csak az objektívre lehet hagyatkozni a bemozdulások csökkentése érdekében.
váz:Canon EOS R10, objektív:Canon RF-S 18-150mm F3.5-6.3 IS STM, záridő: 1/125, rekesz: f/6.3, ISO: 100, fókusztávolság: 60 mm
A jelenet módok pedig kifejezetten hasznosak egy kezdő számára. Sőt, a kreativitás határait is képes kitolni. Például létezik egy fókuszhalmozási mód, amely egy képsorozatot készít enyhe fókuszeltolódásokkal, majd egyesíti őket. Természetesen itt választható, hogy az egyes felvételek nyers verziói is megmaradjanak a későbbi utómunkához.
A panoráma mód több képet készít a fényképezőgép pásztázásának segítségével, majd egyetlen, hosszú képpé egyesíti őket. Továbbá van egy érdekes mód, amely a dinamikus képek elkészítésében segít, ezzel még könnyebben készíthetők svenkelt képek. Az automatika érzékeli, hogy milyen gyorsan mozgatod a vázat a téma követése érdekében, majd magától kiválasztja azt a záridőt, amely mozgás közben elmosódott hátteret biztosít, ugyanakkor jó esélyt ad arra, hogy a mozgó téma szép és éles maradjon.
A Canon EOS R10 tesztje során használt objektívek
A Canon Magyarországnak köszönhetően kedvemre válogathattam az objektívek közül. Így, hát elsőként a kit objektívként bemutatott újdonságot, az RF-S 18-150mm f/3.5-6.3 IS STM-et kértem, amely a mindennapokban használható szuperzoom. Az RF 85mm f/2 Macro IS STM-re azért esett a választásom, mert kíváncsi voltam a képminőségre egy nagyfényerős fix objektív esetében is. Az RF 70-200mm f/4L IS USM-et stúdió körülmények között használtam csak. A tesztképek között látható stúdió portrét és tárgyfotót ezzel készítettem.
Az objektívekről külön nem szeretnék ódákat zengeni, az új RF-S-en kívül mindegyikhez volt már szerencsém. Az újdonság képminősége őszintén szólva egy kicsit meglepett, méghozzá pozitív értelemben, hiszen ez már nem az a kit objektív minőség, amit mondjuk régebben a DSLR érában tapasztaltunk, hogy lötyög, lassú és pontatlan. Ez tűéles és pontos, ráadásul egész szépen mossa a hátteret is, bár a kialakítása kicsit mókás...
Az R10-zel és az R7-tel egy időben a gyártó két új objektívet mutatott be az APS-C formátumú MILC-ekhez. Az RF-S objektívek nevüket az az EF-S szabványról kapták, amelyek az EF bajonettes, de APS-C szenzoros gépekhez készültek a DSLR érában. Ehhez hasonlóan az R7 és R10 is ugyanazt az RF bajonettet használja, mint a Full-Frame-s társai, ami azt jelenti, hogy meglévő RF objektívek natívan is használhatók, míg az EF és EF-S objektívek csak az EF-EOS R rögzítőadapteren keresztül. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az EF-M objektívek nem kompatibilisek ezzel a rendszerrel, hiába használják ugyanazt az érzékelőformátumot.
A Canon EOS R10 videós tulajdonságai
Az EOS R10 képminőségében videók terén tisztességes előrelépés tapasztalható a korábbi, szintén 24 Mp-es érzékelőt használó Canon vázakhoz képest. A teljes szenzor használatával akár 6K-ról túlmintavételezett 4K/30 fps felbontású videó is készíthető. A maximális felbontás ugyan papíron néz ki jól, hiszen a 4K/60 fps ebben az esetben natív. A technika által alkalmazott 64%-os croppolás után kapott képkocka leginkább a Super 35-höz hasonlít.
Ezeken felül látványos lassított felvételek is készíthetők az 1080p/120 fps felbontással. A Canon állítása szerint körülbelül 60 perc ilyen nagy intenzitású felvétel rögzíthető, mielőtt a rendszer túlmelegedne.
A tesztidőszak során feltűnt, hogy 4K/60fps esetében nem mondható különösen élesnek vagy részletgazdagnak a kapott kép. Sőt, még az autofókusz rendszer sem annyira megbízható videó módban, mint a fotók esetében.
Az R10 képes 10 bites videók rögzítésére HDR PQ módban, amely szélesebb dinamikatartományt biztosít, így HDR kijelzőkön és TV-ken is szebb képeket adnak a felvételek, amelyek a kamera micro HDMI portján keresztül továbbítható is.
A Canon EOS R10 pozitívumai
- Profi gépeket meghazudtoló AF rendszer
- Pro-grade sorozatfelvétel
- Maximális videófelbontás 4K/60fps-ben és 1080/120fps-el
- Kompakt méret
- Ár/érték/tudás aránya kimagasló
A Canon EOS R10 negatívumai
- Nincs szenzorstabilizálás
- A 4K/60fps croppolva érhető el
- Nincs időjárásálló szigetelés
- Csak egy memóriakártya slot elérhető
A Canon EOS R10-ről röviden
A Canon EOS R10 egy zseniális választás ár-érték arányban, ha első fényképezőt keresel vagy esetleg egy másodvázat. Komolyan fejlett specifikációkat kínál egy könnyű és megfizethető termékben, és ha tudod, hogyan aknázd ki a fotós vagy a videós tulajdonságait, akkor lenyűgöző eredményt érhetsz el vele. Ha pedig tanulni szeretnél, akkor abban is tökéletes partnered lesz!
Tesztképek
Írta és a felvételeket készítette: Háfra Zsolt
A termékekért köszönet a Canon Magyarországnak!
Ha hasznosnak találtad a cikket, akkor oszd meg ismerőseiddel, vagy írd le tapasztalataidat, kérdéseidet a kommentmezőbe.
Canon LC-E17E (LP-E17) akkumulátortöltő (EOS R100, EOS R10, RP, EOS R8, EOS R50, EOS 800D, EOS 850D)
A Canon 2022 májusában jelentette be az APS-C szenzorral szerelt EOS R10-et és az R7-et, valamint azt az RF-S rendszert, amely tükör nélküli kamerák és objektívek új sorozatát foglalja magában.
Még 2020 októberében került be a Canon kínálatába az EOS M50 Mark II, azonban ez csak bizonyos piacokra vonatkozott. Itt Európa közepén nekünk egészen 2021 márciusáig kellett várnunk az APS-C szenzoros belépőszintű tükör nélküli fényképezőgépre.
Az EOS M50 Mark II a 2018 februárjában bemutatott M50 utódja, amely elődjéhez képest jobb videós képességeket és továbbfejlesztett autofókusz rendszert kínál. Jelenlegi tesztalanyomat elsősorban vlogolásra és blogolásra tervezték, akárcsak a Sony A6100-at, a Nikon Z50-et és a Fujifilm X-S10-at, ezek ráadásul azonos árkategóriába tartoznak.
A Canon 2018 szeptemberében mutatta be az EOS R -t, az első Full Frame méretű szenzorral ellátott MILC gépét, amely az EOS RP megjelenéséig egyedül hordozta ezt a technológiát.